Justin csendben vezetett mellettem én pedig kihasználtam az egyik piros lámpát és megszólaltam. -Muszáj?-kérdeztem ezt az egy szót de egybôl tudta mit akarok. -Igen, mert ôk is a barátaid és meg kell tudniuk, hogy segiteni tudjanak. -érvelt Justin. -De eddig is megvoltam segítség nélkül, most is megleszek.-bizonygattam annak ellenére, hogy tudtam úgyse fogja meggondolni magát. -Nem, nem vagy meg segítség nélkül mivel Gery egyfolytában ver. Megfogja ezt keserülni! És errôl nem szeretnék tovább vitatkozni!- jelentette ki határozottan. Ezek után jobbnak láttam csendben maradni és kibámulni az ablakon, figyelve a melletünk elsuhanó tárgyakat. A szívem a torkomban dobogott minnél közelebb értünk Justinék házához. Nem leszek ehhez elég erôs. Amanda szemébe hazudtam és félek, hogy ezt sosem bocsájtja meg nekem. Nem veszíthetem el ôt! De talán még nem késô. És ha mégis....csak magamnak köszönhetem. Justin leparkolt a házuk elôtt de én meg se mozdultam. -Lia, muszáj lesz. Senki nem fog rád haragudni és együtt megoldjuk ezeket, jó?-fordult felém. Egy aprót bólintottam mert nem voltam biztos abba, hogy senki nem fog rám haragudni. Egy sóhajtás kiséretében kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam. Bizonytalan lépésekkel indultam meg a ház felé mellettem Justinnal. Mivel én nem voltam hajlandó kinyitni az ajtót ezt Justin tette meg. Beléptünk a házba, ahol Ryan és Amanda épp a kanapén turbékoltak.
-Lia!-ugrott fel Amanda a kanapéról, amint meglátott. -Jól vagy? Justin futtába elmesélte mi történt. Én sajnálom, nem tudtam, hogy falaznom kellett volna.-hadarta. -Nem a te hibád.-öleltem meg. -Megígérem, hogy fogunk csinálni valamit Gery-vel.-szólalt meg Ryan. -Nem szükséges.-játszottam még mindig az erôs lány szerepét. -De nagyon is az!-terelt minket Justin a kanapéhoz így leültünk.-És még lenne valami amiben segítenünk kéne Liának.-nézett rám Justin várva, hogy belelezdjek. -Oké!-sóhajtottam mert már úgyse menekülhetek. -De kérlek Amanda ne haragudj meg rám.-néztem a barátnômre. -Szóval...én nem olyan körülmények közt élek, ahogy gondolnátok.-kezdtem bele. -Ezt hogy érted? -vágott értetlen fejet Amanda, Ryan karjaiban. -Mondhatjuk úgy, hogy egy kunyhóban élek. -hajtottam le a fejem szégyenkezve. -Nincs rendes ágyam és fürdôszobám se. A kávézói munkámmal épp annyi pénzt keresek, hogy ne haljak éhen.-magyaráztam még mindig lehajtott fejjel. Nem mertem a szemükbe nézni, féltem Amanda pillantásától, amiért hazudtam és tartottam Ryan reakciójától is. -Lia...-hallottam meg Amanda halk hangját. -Ezt miért nem mondtad?-kérdezte én pedig lassan felnéztem. -Féltem.-vallottam be. -Mitôl? Legjobb barátnôk vagyunk. Soha nem fordítottam neked hátat és most se fogok.-ölelt meg szorosan. -Segítek helyre hozni az életed minden szempontból.-engedett el és a szemembe nézett. -És én is.-közölte Ryan. -Meg persze én is.-szólalt meg Justin.
-Hihetetlenek vagytok!-mondtam a könnyeimmel küszködve. -Mert szeretünk.-mosolygott rám Justin.-Szóval akkor mi legyen?-nézett körbe rajtunk. -Gery-t verjük meg.-rántott vállat Ryan. -Ne! Gery-t hagyjátok békén kérlek.-tiltakoztam. -Azzal a módszerrel vágunk vissza, ahogy ô bánik veled. -erôsködött Ryan. -De... -Vagy feljelentjük.-vágott a szavamba Justin. -Elôbb hadd beszéljek vele én.-kértem. -Ugyan Lia.-nevetett fel Justin hitetlenül. -Hányszor beszéltél már vele és mi lett a vége?-tette fel az amúgy jogos kérdést. Teljesen igaza van Justinnak. Tényleg csinálni kell vele valamit mert hamarosan összeroppanok, amit persze nem mutatok a külvilagnak. -Tehát akkor mit csináljunk?-kérdezte Ryan. -Szerintem elôször beszeljük meg azt akkor, hogy hogyan segítsünk Lia életkörülményein.-vetette fel Justin. -Srácok, nekem ez így nagyon fura. Tényleg boldogulok, ahogy eddig.-túrtam a hajamba. A beszélgetést úgy folytatták mintha meg se hallottak volna. -Az lenne a legjobb ha elköltözne onnan.-hallottam meg Ryan-t. -Ryan, ez lehetetlen.-nevettem fel. -Hidd el ha lett volna esélyem máshol élni már megtettem volna.-szálltam be én is a beszélgetésbe. -Én úgy gondoltam, hogy költözz oda valamelyikünkhöz ameddig helyere nem jössz.-közölte az ötletét, amire senki nem tudott mondani semmit. -De ez az, hogy soha nem fogok helyre jönni!-emlékeztettem. -De mert itt vagyunk.-mondta Amanda. -Szóval akkor vegyük számon kihez tudna Lia menni.-néztek újra levegônek.
-Beleszólásom sincs?-hisztiztem. -Nem sok.-rántott vállat Justin majd rám mosolygott. -Az a baj, hogy anyáék nem fogják megengedni, hogy hozzánk költözz. Max. egy-két éjszaka. Ne haragudj. Szeretnek csak...-magyarázta Amanda. -Persze megértem és nem is várom el, hogy befogadjon valaki. -néztem szúrós szemekkel az ötlet kitalálójára. Az már tényleg túl nagy szívesség lenne és ezt ôk is pontosan tudják. Nem fogok rájuk haragudni ha senkihez nem tudok menni nekem az is elég, hogy mellettem vannak. -Boccs Lia de anyámék azt se tudják ki vagy.-hajtotta le a fejét szégyenkezve gondolom azért mert ô találta ki de nem tudja kivitelezni. Majd felemelte a fejét és Justinra nézett mint utolsó reménysugárra. -Hozzánk jöhetsz....ha anyáék nem tudnak róla.-mondta Justin. -Na jó ezt így te se gondoltad komolyan.-nevettem fel. -De.-bólintott megerôsítésként. -És elárulnád, hogy mégis, hogy képzelted ezt el?-néztem rá ôszinte kiváncsisággal. -Úgy hogy nem vesznek észre.-válaszolt nemes egyszerûséggel. -Hát te hülye vagy.-nevettem fel de láttam, hogy a többiek nem nevetnek. Szóval komolyan gondolta. -Csak próbáljuk meg.-mondta Amanda. -Azzal nem veszítünk semmit.-erôsködött. Mind a hárman engem néztek és várták a válaszom. Nem tudtam mit mondjak. Esélytelen úgy ide költözni, hogy Justin szülei ne vennének észre. Ezt még ô is tudja. De igaza van Amandának meg kell próbálni és nem lennék sokáig Justin nyakán. Fôleg, hogy az elsô nap lefogunk bukni. -Jó.-szólaltam meg végül.
-Akkor elviszlek, hogy tudj ruhákat hozni.-pörgött fel Justin teljesen mint egy gyerek. -Köszönöm.-mosolyogtam rá majd hirtelen ötlettôl vezérelve megöleltem. Habozás nélkül fonódott keze a derekamra. Miutan elengedtük egymást kimentünk a házból a kocsihoz Amandáékat addig ott hagyva Justinéknál. -Tényleg nagyon hálás vagyok de nem akarlak bajba keverni ha észrevesznek a szüleid.-tördeltem az ujjaim miközbe a forgalomba döcögtünk. -Nyugi már Lia nem lesz semmi baj.-nyugtatott nem sok sikerrel. Mikor megérkeztünk bementem és gyorsan összeszedtem pár holmit majd újra Justin mellett is voltam. A visszaút sokkal hosszabb ideig tartott mivel mostanra beállt a dugó. Öt percenkét haladtunk nagyjából egy métert szóval nem tûnt túl valószínûnek, hogy az elmúlt egy órába Justinékhoz fogunk érni. Fel is hívtam Amandát, hogy a dugóba állunk szóval addig még maradjanak míg vissza nem érünk. A rádióból Katy Perry szólt, amit halkan elkezdtem énekelni. Justin mosolyogva rám sandított. -Bocsi.-nevettem fel. -Szörnyû hangom van. -Nem.-nevetett ô is.-Nem a szörnyû kifejezést használnám hanem a nem jót.-rántott vállatt kötekedve. -Igen, inkább maradok a táncolásnál.-nyugtattam meg. -Az ezerszer jobban is megy.-helyeselt komoly arccal de elmosolyodott. -Tényleg errôl jut eszembe. Mikor kezdjünk el próbálni a következô versenyre?-kérdeztem majd újból az elôttünk lévô kocsi rendszám táblájára tévedt a szemem mint már sokadjára.
-Errôl már beszélni akartam veled.-fordította egy pillanatra felém a fejét. Komolynak tûnt. -Igen?-kérdeztem. -Szóval beszéltem a többiekkel, hogy nem vagy mostanába a legjobban és, hogy ez nem is fog mostanába változni tehát mondjuk le a versenyt. -mondta. -Mi?-kerekedett ki a szemem. -A hátam mögött szerveszkedsz?-akadtam ki. -Ez így lesz a legjobb, amíg rendbe nem jössz minden szempontból.-jött megint a szokásos védelmezô szöveggel. -Ezért nem akartam, hogy bárki tudjon róla. Mindenki védeni próbál.-fontam össze magamelôtt hisztisen a karom. -És már le is mondtátok?-érdeklôdtem, hogy legalább mostmár errôl is tudjak. -Még nem. Amanda holmap fogja.-mondta Justin. -Mindenki csalódott lesz. Justin miattam nem kell lemondani jól vagyok.-bizonygattam. -Testileg. Na de lelkileg?-kérdezte és a kocsi megmozdult. -Túlélem! -Tudom. De segítséggel könnyebb lesz és ez is most egy segítség. -bámulta az utat Justin. -De ez mindenkinek fontos! -Majd jövôre indulunk újra. Lia kérlek próbáld meg megérteni.-nézett rám. Hát persze értsem meg de ôk azt nem értik, hogy nekem ez mennyire fontos volt. Igen múlt idôben beszélek mivel már nem fogják meggondolni magukat akármivel próbálkozok. De engem is megkellett volna kérdezniük! Persze ellenkeztem volna akkor is de na!! Végülis èn vezettem a csapatot vagy mi. A dugó kezdett eltûnni mi pedig egyre gyorsabban haladtunk. Míg Justinékhoz nem értünk nem szóltunk egymáshoz. Kivettem a cuccaim a kocsiból és bementünk a házba. Nem terveztem,hogy most hozzá fogok szólni Justinhoz mivel haragszok rá. Hálátlan vagyok? Lehet. De jogomban állt volna tudni róla.
-Na végre!-mondta Ryan. -Boccs, hogy nem tudtam átrepülni a dugót.-ült le Ryan mellé Justin. -Pedig az lett volna a minimum.-válaszolt Ryan. Én közbe leültem Amanda mellé de nem szólaltam meg. -Na mi van?-fordult felém Amanda. -Semmi.-rántottam hanyagul vállat. -Mi a baj ? Hogy így akarunk segíteni?-kérdezte kiváncsian. -Nem. -válaszoltam újból tömören. -Akkor?-faggatott tovább. -Justin elmondta, hogy mit csináltatok a hátam mögött.-mondtam el végül, hogy ne csak Justin tudja miért haragszok rá. -Sajnálom. De gondolom Justin elmondta miért tettük. -Igen.-bólintottam. -De engem is megkérdezhetettek volna!-vágtam a fejéhez. -Nem mentél volna bele.-dôlt Ryannek. -Nem hát! -Akkor meg?-nevetett fel. Mielôtt válaszolthatott volna Justin megszólalt. -Srácok én nem akarlak titeket elzavarni de mielôtt haza jönnek anyáék nekünk már nyugodtan a szobámban kéne lennünk.-állt fel ezzel nyomatékosítva a mondatát. -Oké, persze.-állt fel Ryan Amanda kezét fogva. -Jók legyetek.-kacsintott Justinra majd elmentek. -Gyere menjünk fel.-fogta meg a táskámat, amibe a cuccaim voltak majd elindult felfelé a lépcsôn én pedig követtem. Leült az ágyra majd rám nézett. -Ott a fürdôszoba.-mutatott a szobában lévô ajtóra. -Elmehetsz most is fürdeni ha gondolod de reggel is.-magyarázta mire én csak bólintottam. Nem volt kedvem most fürdeni ezért inkább a második opciót választottam.
-Nem szólsz hozzám?-vonta fel a fél szemöldökét várva a válaszom, ami nem érkezett. Gratulálok Lia, hivatalosan is három éves vagy. -Jó.-bólintott majd felállt. Elém állt majd hirtelen megcsikizett. Felnevettem, kitéptem magam a karjai közül és elszaladtam de az ágynál elkapott és folytatta az akciót. -Justin hagyd abba!-nevettem folyamatosan. -Hozzám fogsz szólni? -Igen.-ígértem meg. Justin abba hagyta a csikizést én pedig az ágyra dôltem. Éreztem, hogy mellettem besüppedt az ágy így tudtam, hogy Justin is úgy tett ahogy én. -Remélem megérted miért tettük.-szólalt meg. -Aludjunk.-válaszoltam mert nem volt kedvem errôl beszélgetni és mert egy kicsit még mindig neheztelek rá.-Hol fogok aludni?-fordultam szembe vele. -Úgy gondoltam itt mellettem ha téged nem zavar.-vakarta meg a tarkóját. -Ja jó.-válaszoltam majd befészkeltem magam és lecsuktam a szeme de tudtam, hogy nem fogok elaludni. Táncolni akartam. Kitáncolni magamból mindent, ami az elmúlt napokban gyötör engem.Gondoltam várok egy órát míg Justin elalszik majd kilógok táncolok valahol és visszajövök mire észrevenné, hogy nem vagyok itt. A tervet jól elképzeltem de kivitelezni még nem tudom, hogy fogom. Megvártam míg hallottam Justin egyenletes szuszogását majd kimásztam az ágyból. Gondolkodtam az ablakos megoldáson de az csak filmekben és könyvekben mûködik ezért leosonok. Remélem Justin szülei még nem érkeztek meg. Nem akarok lebukni bár egyszer ígyis- úgyis lefogok. Halkan kinyitottam az ajtót majd óvatosan lépkedtem le a lépcsôn. Nem tûnt úgy minta bárki is lenne lent ezért felbátorodva szeltem át a köztem és az ajtó közti távolságot majd kiléptem a szabadba. Szóval Justin szülei még nem jöttek meg mert akkor gondolom bezárták volna az ajtót. Ha mire jönnék vissza és be lesz zárva az ajtó otthon alszok és max. kapok Justintól egy fejmosást. Esküszöm mintha az apám lenne. Elindultam a kivilágított utcán keresni egy helyet, ahol táncolhatok de nem látnak. Mint mondjuk a park. Ilyenkor senki nem jár a parkba ezért utamat oda vettem. Oda beérve a park közepe fele sétáltam, hogy az autókból se láthassan majd elôvettem a telefonom. Kerestem valami zenét majd halkan de épp annyira,hogy halljam elindítottam és letettem az egyik padra. A mozdulatok öntudatlanul mozgatták a testem. Éreztem, ahogy a tánc hatására elôtör minden jó és rossz emlékem. A megnyert táncverseny, hogy a barátaim megtudtak a titkom, hogy ennek ellenére mellettem állnak és Gery. A Geryvel kapcsolatos emlékeim visszamenôleg is utat törtek maguknak, aminek hatására dinamikusabban kezdtem táncolni. A sok megaláztatás,amiket kibírtam anélkül, hogy összetörtem volna.Emiatt merem magam erôsnek nevezni.Mert mindig felálltam a trauma után és ez most sem lesz másképp fôleg, hogy van három nagyszerû barátom. Eszembe jutott,hogy mielôtt Gery a drogokhoz nyúlt milyen boldogok voltunk és, hogy szerettem. Tényleg szerettem.
Természetesen ez mára már elmúlt. Mostmár leginkább egy pszihopata a szememben semmi több.
Az zene elnémult én pedig megálltam és egy ideig csak néztem magam elé. Megkönnyebültem. A tánc ismét segített. Felkaptam a telefonomat a padról és elindultam vissza Justinhoz.
-Lia!-hallottam meg egy ismerôs hangot a gyomrom pedig összerándult. Úgy tettem mintha nem hallanám és csak sétáltam tovább. -Cica állj már meg!-kiabált mire kénytelen voltam megállni.
-Szia Gery!-nyeltem egyet.
-Eltûntél.-mondta.
-Csodálkozol?-kérdeztem flegmán.
-Sajnálom.-simította meg az arcom mire a hátamon végig futott a hideg.-Rájöttem, hogy nen csalnál meg.-húzott magához közel a derekamnál fogva. -Megbocsájtasz?-nézett a szemembe. Pontosan tudja, hogy nem fogok nemet mondani mert félek tôle így egy aprót bólintottam mire megcsókolt.
-Menjünk hozzánk.-kacsintott és a fenekemre csapott.
-Nekem most haza kell mennem.-válaszoltam.
-Lia!-hallottam újból a nevemet.
-Justin.-fordultam meg kikerekedett szemekkel.
-Mi a faszt keresel itt Bieber?-kérdezte Gery.
-Liát.-vont vállat lazán.
-Mit akarsz Liától??-kezdett ideges lenni a mellettem álló fiú.
-Egy szó nélkül eljött tôlem ezért kénytelen voltam megkeresni.-nyúlt értem Justin és minden erôszak nélkül maga mellé vont.
-Megint Justinnál voltál?-kiabált.
-Szállj be a kocsiba. A mögöttünk lévô háznál parkoltam le. Mindjárt megyek én is.-suttogta a fülembe.
-De...-ellenkeztem volna de nem hagyta,hogy befejezzem.
-Menj.-nézett nyomatékosan a szemembe én pedig azt tettem, amit mondott. Nem akartam, hogy verekedjenek és szerencsére Justin 3 perc múlva már mellettem ült és hozzájuk tatottunk. -Mit mondtál neki?-kiváncsiskodtam, amit nem most kellett volna. Jistin idegesnek tûnt és tudtam,hogy nem fog most hozzám szólni és prédikálni. Ezt mind holnap fogja megtenni.