3. fejezet~Megértetted?

Sziasztok!:) Kicsit késve de meghoztam az új részt. Bocsánat de közbe jött.....ez-az :) És nem tudom miért így írja be de minnél hamarabb megpróbálom megoldani a problémát!

Reggel mikor felkeltem a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idô. Pontosan tizenegy óra. Még van másfél órám elkészülni, hogy a kávézóba menjek dolgozni és, hogy túllegyek a tegnapi pia okozta fejfájáson valamint a hányingeren. Felkászálódtan a matracomról és megnéztem mit tudok reggelizni. A választék nem volt túl nagy ezért kenyeret ettem szalámival. Az evés csillapította egy kicsit a hányingerem de a fejem még mindig fájt. Visszafeküdten a földön heverô matracomra és becsuktam a szemem. Bevillant az a kép mikor Justin ölébe fekve nyitottam ki a szemem. Mit keresett egy szórakozóhelyen ha nem akart inni? És hogy, hogy pont akkor termett ott amikor annyira leitattak, hogy a világomról se tudtam? Rengetek kérdés kavargott a fejembe, amikre sehogy nem találtam a választ. Amikor újból kinyitásra bírtam a szemem az óram már delet mutatott. Van fél óram elkészülni mert elaludtam. Felálltam és kerestem valami megfelelô ruhát, megfésülködtem és késznek találtam magam. Pontosan fél egykor indultam útnak a kávézó felé. Kicsivel egy óra elôtt léptem be az ajtaján. Felvettem a kötényem és neki álltam dolgozni. Az emberek folyamatosan jöttek nekem pedig egyre több dolgom kezdett lenni. A munka idôm vége elôtt nagyjából egy negyed órával Gery lépett be a kávézó ajtaján.
-Hát szia baby!-lépett oda hozzám és láttam, hogy semmi jó nem fog abból kisülni, hogy idejött.
-Szia.-remegett meg egy kicsit a hangom.
-Tegnap jól eltüntél azzal a bájgúnárral.-terelt a fal felé.

A nagy forgalom ellenére bezzeg ilyenkor nincsenek sokan.
-Öhm..igen tudom de...
-De? Találj ki gyorsan valamit!-hangja gúnyos volt, engem pedig már teljesen a falhoz tolt. Tudtam, hogy innen már nem tudok menekülni. Bármikor megüthet.

 -Megcsaltál?-emelte fel a hangját.
-Nem!-mondtam az igazat de ahogy láttam nem hitt nekem.
-El is kéne hinnem?-kezdett egyre dühösebb lenni én pedig egyre jobban féltem.
-Igen mert ez az igazság!
-Oh persze!-lendült a keze ami az arcomon csattant. -Nehogy meglássalak annak a seggfejnek a közelébe megértetted?-kiabált.
-I-igen.-próbáltam visszatartani a sírást.
-Remélem is!-fordult meg és elhagyta a kávézót. Mindig ez van. Ha megüt vagy megver, ott hagy majd késôbb felhív nekem pedig sosincs bátorságom szakítani. Miután sikerült elfojtanom a sírást felpakoltam a székeket az asztalra. A fönôk megjött, megkaptam a pénzemet és elhagytam a helységet és a boltba vettem az irányt. Az arcon még mindig sajgott és a nyoma is meglátszik. Reméltem, hogy senki ismerôssel nem futok össze ami a boltig így is történt, ott pedig lelassított mellettem egy kocsi.
-Lia elvigyelek?-szólt ki Justin a kocsiból.
-Csak ide jövök a boltba-válaszoltam ügyelve arra, hogy ne lássa meg az arcom.
-Hát jó.- bólintott és tovább hajtott. Már épp elhagyta volna a számat egy megkönyebbült sóhaj mire visszatolatott. Menekülésem érdekébe és remélve,hogy nem tûnt fel neki a bolt ajtajának a kilincséért nyúltam.
-Lia!-állított meg.
-Igen?-fordultam felé.

-Mi történt már megint a szemeddel?
-Semmi különös.-rántottam vállat. Felhúzott szemöldökkel hagyta rám az egészet és hajtott el. Pont Justinnak kellett észre vennie,aki mostanába elég gyanakvó lett amit nem értek. Mindenhol ott van és észrevesz mindent...Ezeket a gondolatokat félre téve léptem be a boltba és vettem meg a szükséges dolgokat, már amennyit tudtam. A szatyorral a kezembe indultam haza,hogy lepakoljam a dolgaimat és egyek valamit. Hazaérve összedobtam magamnak egy szendvicset amit maradék nélkül meg is ettem. Mivel álmos még nem voltam gondoltam kimegyek a parkba sétálni, sötétbe úgyis szép mivel ki van világítva. Kiléptem az ajtómon és elindultam a park felé. A parkhoz vezető úton haladva sok kis gyereket láttam akik után az anyukájuk szaladt, hogy elkapja őket. Boldogok voltak. Mikor kicsi voltam mi, anyuékkal is pont így néztünk ki. Nevetve rohantam előlük nehogy elkapjanak de ha mégis így történt felkaptak és megpörgettek a levegőbe. Akkor még a legrosszabb rémálmomban sem hittem volna, hogy ilyen életem lesz. Bele se mertem gondolni, hogy anyáék meghalnak.. De mégis. Erre szokták azt mondani, hogy az élet kegyetlen. Ráadásul jött Gery is aki rátett még egy lapáttal arra, hogy az életem teljesen tönkre menjen.  Úgy érzem már sose leszek boldog főleg addig nem amíg Gery az életem része.De ameddig ő nem dob addig ez így lesz...Gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Kihalásztam a zsebemből: Gery hív. Másodpercek töredéke alatt futott át az agyamon, hogy felvegyem-e. Egy dolog miatt hívhat. Mert kanos. Másért már nem is keres..már szerintem ő sem szeret engem de akkor miért nem dob ki? Végül a telefont nem vettem fel hanem visszatettem a zsebembe. Ekkor már rég a parkban sétálgattam. Sok dolog kavargott a fejembe ezert a park egyik legeldugotabb sarkában megálltam. A telefonom beállítottam Nicki Minaj Star Ships számát és elkezdtem táncolni. Az sem érdekelt volna ha lát valaki. Csak ki akartam adni magamból a feszültséget ami csak így megy.A táncba beleadtam a szívemet-lelkemet ezért kifulladva fejeztem be. Körbe néztem, de szerencsémre  nem látott senki. Mosolyogva leültem a fa tövébe és a csillagokat néztem majd pár perccel később becsuktam  szemem.